2008. december 20., szombat

Bíróság karácsonyra - az ítélet

Mint egy szappanopera-epizódban!
Műbalhé - feszültségfokozás -, de végül csak egy buborék pukkan ki.
A Munkaügyi Bíróság ebben a rendkívüli horderejű ügyben elmarasztaló ítéletet hozott.
A szavazást - bár az eredménye tökéletesen változatlan lesz, és ezt a feljelentő is jól tudja - meg kell ismételni!
Mire is volt jó akkor ez a cirkusz?
Kizárólag, hogy belerondítson a karácsonyba és a jóérzésű emberek lelkébe?
Gratulálunk Kurnász László!
Mindezek ellenére áldott karácsonyt kívánunk!

Megvolt

Felesleges volt.
Feszült légkör.
Baranya, Kurnász, Gerendás.
Nem tudtunk meg semmi újat. A volt Granvisust szánják nekünk + porhintés.
Egyenként bemutatkoztunk.
Nem értik az aggodalmainkat.
Amikor érdemi vita alakult volna ki, Baranya leállította az ő tantestületét.
Akkor miért is ültünk össze?
Ergo felesleges volt.

2008. december 19., péntek

Holnap barátkozunk

Holnap délutánra - az emiatt rövidített órák után - kötelező barátkozást szervezett Kurnász és Baranya.

Állítólag 2009 szeptemberétől egymás mellett működik majd a Szent István és az Arany János iskola.

Gondos és előrelátó vezetőink már most fontosnak tartják a két tantestület barátkozását.
Érdekes!

Nem nehéz elképzelni, mennyire lelkes MINDKÉT iskola tanári kara egy ilyen felülről szervezett találkozóval kapcsolatban.

Csak engem emlékeztet ez az eljárás az átkosra?

Átadás előtti helyzetkép

Hivatalos információ híján:

A verebek azt csiripelik, hogy holnap átadják az elkészült "nyaktag"-ot.
Talán még fogadást is tartanak a könyvtárban. Vajon kik?
Szombaton már a karácsonyi műsort is itt rendezi az iskola.
Dideregve.
Vagy kabátban?
A fűtés ugyanis elégtelen.
Finoman szólva.
A falak pedig meglehetősen vizesek.
Ha más nem, a gyönyörű meleg színek majd melengetik a lelkünket!

2008. december 18., csütörtök

Gratulálunk!

Ma délután ünnepélyes keretek között átadták a pedagógusok karácsonyi jutalmait. Szívből gratulálunk mindazoknak, akik megérdemlik!

Iskolánkban a teljes vezérkar jutalmat kapott az elmúlt évben végzett kiváló munkájáért.
Náluk ez természetesen jogos is, hiszen már csaknem 4 (négy: szeptembertől decemberig) ill. 6 (hat: májustól decemberig) hónap munka áll a hátuk mögött. Tevékenységük pedig ezek szerint kimagasló és elismerésre méltó.

"Az önkormányzat rajtuk kívül kért még két nevet" a jutalmazandók listájára. Még egyszer mondom: múlt évi munkájuk elismerése végett. Jelölt kollégáink csodálkoztak, hiszen az elmúlt tanévben még NEM is dolgoztak nálunk! Az igazgató szerint ezzel nem kell törődni. Formaság. Nagycsaládosokat választottak.

Szerencsére idén nem Hídlap-előfizetés volt a természetbeni jutalom. Fürdőbérlet!

Az átadás után Kurnász László igazgatót "tiszteletteljes űr" vette körül.

Ki ne maradjon:
Durzák Anna, idén nyugdíjba vonult kolléganőnk szintén elismerésben - és micsoda vastapsban - részesült: mint a Hittudományi Főiskola tanára!

2008. december 12., péntek

Mégis megszűnt a nulladik évfolyam!

A mai nap másik fekete híre:

Mint az várható volt, minden józan érv ellenére a "képviselő"-testület ma mégis megszüntette a nyelvi és informatikai előkészítő évfolyamot gimnáziumunkban.

Döntésükkel újabb okot szolgáltattak a felvételi előtt álló leendő gimnazisták szüleinek arra, hogy miért írassák gyermekeiket más intézménybe.

A summázat ennyi: Értelmetlenül ártani.

Bíróság karácsonyra

A mai nap híre:
A Szent István Gimnázium december 20-án, szombaton, az utolsó tanítási napon tartaná karácsonyi műsorát.

Csakhogy:
Ma bírósági idézések érkeztek több tanár kollégához. Igazgatójuk, Kurnász László ugyanis feljelentette őket a Munkaügyi Bíróságon.
Az idézések éppen december 20-án délelőttre szólnak.
További érdekesség, hogy a beidézettek között van a karácsonyi műsor fő szervezője és egyik szólistája is.

Gondoljon csak bele a kedves olvasó! Akárhogy is alakuljon a jövő szombat, finoman szólva is érdekes ünnepségnek nézünk elébe.
Ma itt tartunk.

2008. december 8., hétfő

Nulladik évfolyam: megszüntetni!

Az ágatlan törzs csonkítása tovább folyik.
Most a nyelvi és informatikai előkészítő évfolyam megszüntetése van soron.

Az előterjesztés 23-as sorszámmal már bólintásra előkészítve várakozik.

Hogy minden véleményező fórum ellenzi, hogy a felkért független szakértő értetlenül szemléli, hogy 2010-től kötelező minden iskolában bevezetni, ahol igény van rá, hogy a letett nyelvvizsgák igazolják?

2008-ban Esztergomban ez nem lehet akadály!
Ha a polgármester úgy akarja! Úgy lészen!

(Ráadásul EZ a döntés még csak nem is törvénytelen, épp csak teljességgel illogikus.)

Szeptember 1-től jön az Arany

Hivatalos bejelentés híján a legfrissebb Hídlap 19. oldalán olvashatjuk a legutóbbi képviselő-testületi ülés határozatai között:

Szeptember elsejétől az Arany János Általános Iskolával együtt kezdjük a tanévet.

No comment.

2008. december 5., péntek

Portás a tanulmányi versenyen

Arany Dániel Országos Matematikaverseny 2008.

Ez az országos verseny mintha elfelejtődött volna. Mert a vezetőség senkit sem osztott be - óránkénti váltásban - a versenyző diákok felügyeletére. Felügyelet nélkül persze nem maradhatnak, ezért az igazgató személyesen felügyelt rájuk.

Eleinte.
Aztán egyre kevésbé.
Majd kisvártatva ... sehogy!
Halaszthatatlan ügyben a szeptembertől mellénk költöző iskola igazgatójával kellett távoznia.

- No de semmi baj, helyettesítsen valaki!
- De lássuk csak, vajon ki lehetne az?
- Á, megvan, a portás néni!!!

A nyájas olvasó azt gondolhatná, ez itt egy rossz mese.
Bár az lenne!

2008. november 26., szerda

Közös foci! LOL!

Aki veszi magának a fáradságot, már most olvashatja a képviselő-testület következő ülésének előterjesztéseit. A mintegy negyven előterjesztés között 24.-ként bújik meg a következő:

2009. szeptember 1-től az esztergom-kertvárosi Arany János Általános Iskola székhelyének módosítása Wesselényi u. 40-42-re!!!???

Mindez beiskolázási tájékoztató előtt.

Az igazgató válasza egyfelől: - Á, ez még csak előterjesztés. Formaság. Telekkönyvi átvezetés a későbbi épületcsere megkönnyítése végett.

Az igazgató válasza másfelől: - Szervezzünk közös focimeccset a két baráti iskola tantestülete között! (Akinek van kedve, itt nevethet!)

Úgy érzem, ez már nem is szorul magyarázatra.
Akinek szeme van, láthat, akinek füle, hallhat.
Aki pedig gondolkozik...

2008. november 8., szombat

Mégsem tévedés

A tegnapi városi közmeghallgatáson Esztergom város polgármestere megerősítette a hírt, miszerint az Istvánnak újra költöznie kell. Ezúttal - harmadszorra és ismét ideiglenesen - az Oktáv Továbbképző Intézet bérelt termeibe.

Az iskola vezetése most sem tud ilyesmiről...

Íme, a Szigmédia írása.
Figyelmükbe ajánlom a kommenteket!

2008. november 5., szerda

Közalkalmazotti értekezlet

Kérdéseink voltak.

Erősné Vörös Viktória igazgatóhelyettes egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott megjelenni.
Kurnász László igazgatónak sürgősen el kellett mennie.
Daróczi József igazgatóhelyettes nem tudott semmit.

2008. november 2., vasárnap

Mégsem nekünk építenek?

A hétvégén megdöbbentő hír jelent meg a város hivatalos hetilapjában, a Hídlapban :
Arany megy István mellé

A cikket a Szigmédia is kommentálta: Az Arany költözik a felújított épületrészbe?

Az írás sajnos nem sajtóhiba. Hétfőtől a város polgármesteri hivatalának hivatalos portálján is olvashatja bárki.

Az iskola igazgatója - Kurnász László - nem tudott az írásról. Elmondása szerint ő nem olvasta a Hídlapot. Szerinte az írásnak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani. Még 1-2 héttel az istvános nyílt nap és beiskolázási tájékoztató előtt sem.
Éppen ezért helyreigízítást sem kért.
Valószínűleg az ide készülő kisdiákok szülei sem vonnak le semmilyen következtetést egy ilyen cikkből.

A Hídlapot ingyenesen, több tízezeres példányszámban terjesztik 18(!) környékbeli településen. A több internetes megjelenéssel együtt vajon hányan olvasták a cikket?

2008. október 19., vasárnap

Apróság

Vannak ugyan - nagyon népszerű - pingpongasztalaink, de a folyosóvilágítást takarékosságból le kell kapcsolni.
Így bajos a játék.

2008. október 18., szombat

Most a Granvisusba

Esztergom város képviselő-testületének tegnapi ülésén hangzott el, hogy iskolánk végleges (?) elhelyezését az önkormányzat a volt szemüvegkeretgyár épületében oldaná meg 2011-től.

A szigmédia írása az újabb fejleményekről.

2008. október 15., szerda

Cenzúra

A nap híre:
Az igazgató ma behívatta a SZIGMÉDIA diákportál főszerkesztőit, Borz Gergelyt és Machó Zsófiát, és megpróbálta elérni náluk, hogy hagyjanak fel az iskolavezetést negatív színben feltüntető írások közlésével. A szóban forgó cikket a szerkesztők a SZERETGOM portálról vették át mint a diákságot súlyosan érintő hírt. Az igazgató valótlanságok állításával, féligazságok közlésével vádolta a szerkesztőket.
K.L. bizonyos "nem tanulmányi következményeket" helyezett kilátásba arra az esetre, ha erre nem lennének hajlandók. A leközölt - illetve idézett - cikk igazságtartalmát itt most nem boncolgatva megdöbbentőnek tartom, hogy ezt a médiát is a közvetlen ellenőrzése alá szeretné vonni.
A tantestület megütközve vette tudomásul a történteket.
Diákjaink nyilatkozatot fogalmaztak meg az üggyel kapcsolatban, és jelezték az igazgatónak, hogy hozzájuk eljuttatott véleményét bármikor készek közölni.

DJP

Aki még nem ismerné, íme egyik új igazgatóhelyettesünk személyes weblapja.
Nagyon érdekes!

2008. október 10., péntek

Latin sem

Ismét tettünk egy lépést az elit gimnázium megteremtéséhez.
Három tanár után negyedikként Sátek tanárnő sem kapott lehetőséget szakkör tartására. Latin szakkört hirdetett volna, felmérte az igényeket, 17-en jelentkeztek. Ennyien egy évfolyamból még soha sem akartak latinul tanulni. A nyelv iránti érdeklődés valószínűleg a tanárnő kiváló munkájának eredménye.
Ennek ellenére nem lesz latin. Egy - a jövő értelmiségét képző - gimnáziumban minek?

Szent István Galéria

A nap híre:
Az iskola galériájában hamarosan megrendezik Horváth Krisztina és Tücsök György közös szerzői estjét és kiállítását. A már borítékolt meghívókat újra kell szerkeszteni, nyomtatni (40-50 darab), mert azokon a házigazdák és közreműködők neve mellett nem szerepelt Erősné Vörös Viktória igazgatóhelyettes asszony neve mint Krisztinát felkészítő tanár. Ohh!

Az a kifogás is felmerült, hogy Durzák Anna tanárnő miért Nagy Lászlónak adja át a galéria házigazdai feladatát. Például azért, mert Krisztina őt kérte fel. Bár kétségtelen, hogy például a polgármester talán nem olvassa szívesen a meghívón Nagy László nevét. Dehát az élet nem habos torta.

Megjegyzem: egyébként igazgatónk különös figyelmet fordít a takarékosságra. Az iskola folyosóin és az irodák (ablaktalan) előterében mindig lekapcsolja/lekapcsoltatja a lámpákat.